Tovább dagad a korrupciós-botrány: már 18 gyanúsítottja van a pályázati megvesztegetéseknek
Az Euró méter a legfrissebb ellenzéki hang. Kérjük segítse portálunk indulását és csatlakozzon facebook oldalunkhoz. Mutassuk meg, hogy nem csak Orbánéknak van hangjuk, hanem nekünk is.
Kattintson a csatlakozáshoz ide.
Már tizennyolc gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumot érintő vesztegetési ügynek, derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből. A főügyészség tájékoztatása szerint hét gyanúsítottat vettek őrizetbe a tegnapi összehangolt akció során. – írja a klubradio.hu.
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.
2022. április 20-án a Központi Nyomozó Főügyészség egy időben, több helyszínen hajtott végre összehangolt eljárási cselekményeket. Az ügyészség által szervezett bűnügyi akcióban – a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség több egységének bevonásával – közel 150 ügyész és rendőr vett részt.
A megalapozott gyanú lényege szerint az elkövetők vesztegetések útján részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott – és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt – pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tíz milliárd forint.
A Központi Nyomozó Főügyészség több mint huszonöt helyszínen végzett kutatást, ahol lefoglalással és zár alá vétellel nagy összegű vagyon biztosítása történt meg. Az eljárási cselekményeken az ügyészség hivatalos személyektől több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forint összegben értékpapírt és egy – készpénzért vásárolt – negyven millió forint értékű autót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el.
A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben tizenegy gazdasági társasággal szemben megindította a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőeljárást.
Az eljárásban tizennyolc személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség, hét gyanúsított őrizetét rendelte el és közülük hat személy letartóztatásának elrendelését indítványozza. A kényszerintézkedések elrendeléséről holnap dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája.
A büntetőeljárás eredményessége érdekében a sajtóközleményben foglaltakon túlmenően további tájékoztatás az ügyről jelenleg nem adható. – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.