2022.11.28.

A DK-s kerületek jelesre vizsgáztak

Az Euró méter a legfrissebb ellenzéki hang. Kérjük segítse portálunk indulását és csatlakozzon facebook oldalunkhoz. Mutassuk meg, hogy nem csak Orbánéknak van hangjuk, hanem nekünk is.

Kattintson a csatlakozáshoz ide.

Oszd meg másokkal is

Gy. Németh Erzsébet humán ügyekért is felelős főpolgármester-helyettes, Cserdiné Németh Angéla, Niedermüller Péter, László Imre, Szaniszló Sándor és Kiss László fővárosi polgármesterek, valamint Barkóczi Balázs és Oláh Lajos országgyűlési képviselőjelöltek arról tartottak sajtótájékoztatót, hogy a főváros DK vezette kerületei hogyan segítenek az ukrajnai háborúból menekülőkön.

 

Gy. Németh Erzsébet elmondta, a főváros és a DK által vezetett kerületek mindent megtesznek azért, hogy minden létező támogatást megadjanak ebben a helyzetben. A Fővárosi Önkormányzat például átmeneti szállások nyújtásával tud segíteni, így már megnyílt az első 100 fő elszállásolására alkalmas befogadóhely is.

 

Kiss László III. kerületi polgármester közölte, a kerület vezetése folyamatos kapcsolatban van az illetékes szervezetekkel. A kerületben adományokat várnak több helyszínen, és átmeneti szállásokat is nyitottak.

 

Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester ismertette, megnyitották a Peterdy utcai idősotthon legfelső két emeletét a menekültek előtt. Hozzá csatlakozva Oláh Lajos, a kerület jelenlegi országgyűlési képviselője és az együttműködő pártok közös jelöltje elmondta, a Garay téri piac területén és a Hajós u. 1-ben is várnak tartós élelmiszert, tisztálkodószereket.

 

László Imre Újbuda polgármestere hangsúlyozta, több helyszínen gyűjtenek adományokat, várnak konzerveket, gyümölcsleveket, termoszokat, általános tisztálkodó szereket, kézfertőtlenítőket, babaápolási termékeket, pelenkát, bébiételt, plédeket, hálózsákokat, valamint kutya és macska eledeleket is.

 

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere, valamint Barkóczi Balázs, az együttműködő pártok országgyűlési képviselőjelöltje Rákospalotán, Pestújhelyen, Újpalotán és Újpesten elmondták, az önkormányzat megnyitotta bernecebaráti táborát és a kerületi Budai II. stadiont is a menekültek előtt, és karitatív gyűjtést is szerveznek.

 

Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester elmondta, tíz, háború elől menekülő kárpátaljai családot tudnak elszállásolni a kerület Délegyházán lévő üdülőjében, Balatonakalin, a kerületi faházas táborban pedig 5-6 faház áll rendelkezésre. Az adománygyűjtés három helyszínen zajlik.

 

A sajtótájékoztatót a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítették: https://fb.watch/bxErmmbI7m/ 


Oszd meg másokkal is

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük