Lesz-e még választás, ez a tét

Az orbáni restauráció a végéhez közeledik. Ha úgy alakul, egy ciklus alatt le is tudja zárni a felcsúti Napóleon.

A restauráció lényege, hogy visszarendeződünk a történelmünk egy korábbi állapotához, nevesül a ’70-es évek társadalmi-politikai világához. Azért oda, mert annak az állapotnak van erős társadalmi legitimációja, és Orbán erre építve igyekszik hatalmát mindinkább kizárólagossá tenni.

Nem is túl bonyolult belátnunk, miért vágyik a magyarok nagy része egy ilyen rendszerbe: a jelenleg aktív választók nagy része az ’50-’60-as évek szülötte, számára alapvetően ismerős és elfogadható, hogy az állam pártállami berendezkedésű, a gondoskodás látszatát kelti, barátaink az oroszok, a nyugat csak bánt, számítani nem lehet rá, és a történelem viharaiból majd kikormányoz minket egy bölcs vezető. Ez pedig nem természetes, hogy a világ állandóan változik és ehhez alkalmazkodni kell – ebben a világban csak az államhoz kell idomulni, és akkor minden rendben, egyértelmű és megnyugtató.

Fontos tudnunk, hogy a rendszerváltás utáni ’90-es és 2000-es években ez a társadalmi réteg rengeteg kihívással találkozott, amikből csak kevesen tudtak jól kijönni, sokaknak életszínvonal romlást, krízist, elégedetlenséget hozott a beígért nyugatiasodás, elég a ’90-es évek munkanélküliségére és a devizahitelekre gondolnunk. Természetes ösztönként jött el ebből a társadalomi rétegből, hogy egy határozottabb, gondoskodóbb állam felvigyázza alatt akartak élni. Orbánnal ezt megkapták, és persze mindent, ami ezzel jár: silányul működő államot, korrupciót, propagandát.

Közben viszont felnőttek generációk, akik már nem annyira a kádári rendszerben, hanem utána nőttek fel, ők a ’70-es, ’80-as és ’90-es években születettek. Ezek az emberek már jól tudnak adaptálódni a változó világ kihívásaihoz, kifejlődött bennük az alkalmazkodási képesség a változó világhoz. Jó részük el is hagyta az országot, ahogy elkezdődött a restauráció, de egy igen jelentős réteg szenved továbbra is itthon attól, hogy egy korrupt és rosszul működtetett, a gazdaságot lenyúló államban kell élnie, ahol egyszerre kell egy kapitalista piacon és egy terhes államban boldogulnia. Ugyan próbálja őket is az állam lefizetni családtámogatásokkal, adómentességgel, de szemmel láthatóan ez nem teszi őket állampárt hívővé, mivel számukra már nem a Nagy Testvér világa a kiindulópont, és az állam erőtlen lekenyerezési kísérletei nem nyomják el náluk az oktatási, szociális és egészségügyi rendszer problémáit. Elégedetlenek, és változást akarnak.

Természetesen ez a csoportosítás nem igaz minden egyes egyénre, bőven van kivétel, de ettől még ezek látható társadalmi trendek.

És az is látható, hogy a társadalomnak ez a két nagy csoportja feszül egymásnak április 3-án. Megvan az esély arra nagyon is, hogy többségben lesznek az elégedetlenek, de az is előfordulhat, hogy a restauráció hívei tovább viszik a vállukon Orbánt. Ami viszont biztosan látszik: az állampárti beidegződésű választók természetes úton fogynak, utántermelni őket nem képes a Fidesz kellő mennyiségben, tehát előbb-utóbb elfogy az előny, és új kormányt választanak Orbán helyett a magyarok. A mostani választás tehát a tétje az: tovább megy-e Orbán a kádári úton, a háború után a nyugathoz vagy a kelethez fogunk tartozni, és megmarad-e a szabad választás lehetősége és a nyitott határok.

Putyin tárt karokkal vár minket.