Az Euró méter a legfrissebb ellenzéki hang. Kérjük segítse portálunk indulását és csatlakozzon facebook oldalunkhoz. Mutassuk meg, hogy nem csak Orbánéknak van hangjuk, hanem nekünk is.
Valláson kívülről régóta egyöntetűnek látja a társadalom az egyházak, és általuk a keresztények helyzetét a NER-ben: összefonódtak, egyértelmű haszonélvezők, aki saját erkölcsi szabályaikat is sutba dobják egy kis suskáért, előjogért, épületért, vidáman asszisztálnak a demokrácia és független intézmények felszámolásában. Kétségkívül rengeteget tettek különböző egyházak vezetői azért, hogy az átlagember a kereszténységet egy politikai kamuflázsnak tartsa, semmi többnek.
Ezt a véleményt elég jól támasztja alá Balog Zoltán államminiszter-püspök-Istenmagyarországifőhelytartója, akinek vezetésével a Református Egyház az alábbi, propaganda minisztériumi által készített Nyilatkozatot tett közzé:
„Azt kérjük és javasoljuk, hogy azokat támogassák szavazatukkal, akik kiállnak a teremtési renden alapuló család, férfi és nő szövetsége mellett. Azokat támogassák szavazatukkal, akik a nemzet szuverenitásáért és gyarapodásáért dolgoznak. Azokat támogassák szavazatukkal, akik támogatják keresztyén küldetésünk betöltését, a templomok építését, az egyházi iskolákban folyó nevelést, a hit- és erkölcstant, az idősek és betegek gondozását.
A népszavazás kérdéseire gyermekeink védelme érdekében egyházunk biblikus tanítása és a józan ész alapján válaszoljunk „NEM” szavazatunkkal. Ez a döntésünk családjaink és a következő nemzedékek életét is befolyásolja.”
Viszont vannak bőven példák arra is, hogy az egyháziak nem értenek egyet ezzel az irányvonallal, és hangot is adnak ennek. dr. Beer Miklós, római katolikus pap és a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke beszélgetett Márki-Zay Péterrel, ahol felidézte, hogy 2014-ben még a Fideszre szavazott, utána kezdte érezni azt, hogy „itt már nem arról van szó, amiért mi lelkesedtünk és amit jónak tartottam”. – Ami főképpen zavar, hogy állandóan azt halljuk, hogy keresztény kormány vagyunk, a keresztény Magyarország védelmezői. És hát az ember egy kicsit elbizonytalanodik, hogy ezek mi a keresztény értékeink – mondta a Magyar Hang beszámolója szerint.
Másik fontos példa Bolba Márta, 8. kerületi evangélikus lelkész, aki jó ideje kampányol a NER ellen, legutóbbi posztjában ezt írta:
„Egyházi emberként felháborít, hogy egyházi vezetőimet és kollégáimat gúzsba köti az egyházi intézmények függése. A kegyek, nem a kiszámítható finanszírozás országa lettünk.
Ezért mindenki, aki forráshiányos, a kegyek osztójának rezdüléseit figyeli.
Ez az egyházat veszélybe sodorja. Az egyház csapdában van. Az egyház nem szabad.
Egyházi emberek, intézményvezetők, gyülekezetvezetők fenyegetettség alatt gyávák ellent mondani – lelkiismereti kérdésekben is – a regnáló hatalom aktuális álláspontjának. Semlegességük megalkuvás. Ellentmondásaikat személyes beszélgetésekre tartogatják, a nyilvánosság elől elrejtik. Hallgatásukkal botránkozásokat okoznak. Nem mondják ki hangosan, hogy félnek, hogy Iványi sorsára jut a mi egyházunk is.
Értelmiségiként elborzaszt a tudományos élet autonómiájának felszámolása, a tanszabadság felszámolása.
Anyaként felháborít a tanárok meg nem becsülése.
Emberként felháborít a szociális rendszerek leépítése, a rohamos elszegényedés. Látom, hogyan emészti fel a szomszédaimat a kétségbeejtő nincstelenség.
Végtelenül hosszan tudnám sorolni a miértjeimet…
Elég volt a gyűlöletkeltésből, félelemkeltésből, valóságtagadásból, keleti nyitásból, emberi jogok sárban huzigálásából, sérülékeny csoportok kitaszításából.”
Ebből is látszik, vannak igazhitű vallásgyakorlók Magyarországon, csak igen kevesen.
Az Euro Méter a jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használ. A BalraMagyar látogatásával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat- és sütikezelésre vonatkozó irányelveket .Az „Elfogadás” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. AcceptSütik beállítása
Manage consent
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.