2022.11.28.

Orbánék katasztrofális döntése generációk életét teheti tönkre

Az Euró méter a legfrissebb ellenzéki hang. Kérjük segítse portálunk indulását és csatlakozzon facebook oldalunkhoz. Mutassuk meg, hogy nem csak Orbánéknak van hangjuk, hanem nekünk is.

Kattintson a csatlakozáshoz ide.

Oszd meg másokkal is

Orbán Viktornak sosem voltak fontosak a humán-ügyek, nem véletlenül hagyja 2010. óta, hogy képtelenebbnél képtelenebb döntések szülessenek az EMMI-ben. És mindennek a levét a társadalom egésze issza meg.

Bár makacsul tagadja a kormány, hogy pedagógus hiány lenne, de az RTL.hu által lehozott „Harmadannyi a pályakezdő tanár” című anyag is ennek az ellenkezőjét igazolja meggyőzően.

A minisztérium által kiadott adatokból kiderül, hogy míg a ’10-es években átlagosan 5-6000 kezdő tanár állt munkába évente, a 2020/2021-es tanévben összesen 2095 (!) új tanerő kezdte meg az oktatás-nevelést. Ebből is látszik, hogy a közoktatási rendszerből csak ebben az évben legalább 4.000 tanár hiányzik, ami a következő kormányzati ciklus alatt ebben az ütemben a hiány el fogja érni a 16.0000-t, ami már egy brutális szám.

És hogy miért nem szeretnének ma tanárnak menni a fiatalok? Ha akarnák, akkor se sokan tehetik meg: egy kezdő tanár fizetése ugyanis nettó 145.000 Ft.

Ha pedig tartósan csökken a friss, fiatal, az oktatási rendszerbe lendületet hozó tanárok száma, azzal együtt csökken az oktatás színvonala is, a fiatalok motivációja a tanulásra és esélyük a jobban fizető állásokra. Ha pedig a fiatalok alulképzettek és alacsony a fizetésük, akkor kevesebb adót fizetnek és kevesebbet fogyasztanak, könnyebben elvándorolnak nyugatra több pénzt keresni – olyan ez, mint egy dominó.

Végeredményben mindez rossz a gazdaságnak és a társadalomnak rövid és hosszú távon egyaránt.

A „Harmadannyi a pályakezdő tanár” itt érhető el:

Harmadannyi a pályakezdő tanár

Harmadára csökkent a pályakezdő pedagógusok száma két év alatt – árulta el a minisztérium Szél Bernadett adatigénylésére. 2018-ban hatezer új pedagógus kezdte meg a munkát, ez a szám 2020-ra kétezerre csökkent. A független országgyűlési képviselő szerint drasztikus béremelés nélkül még rosszabb lesz a helyzet.


Oszd meg másokkal is

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük